Több mint 15 ezren érdeklődtek január óta a takarékszövetkezeteknél a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) iránt, a csok tavaly júliusi indulása óta a takarékok mintegy kétezer igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt.A befogadott támogatási igénylések összege átlagosan 1,3, a hitelé 4,5 millió forint volt. A lakásberuházások, valamint az ingatlan adásvételek számának növekedése jövőre mintegy fél százalékponttal járulhat hozzá a bruttó hazai termék (GDP) bővüléséhez. Az ügyfelek mintegy 60 százaléka továbbra is a 10+10 milliós támogatás iránt érdeklődik, azonban januárhoz képest lényegesen több kérdés irányul a használt lakás vásárlásához és bővítéséhez igénybe vehető támogatási és hitellehetőségekre. Az érdeklődők többségének legalább egy vagy két gyermeke van, kisebb számban vannak olyanok is, akiknek még nincs gyermekük.
A Takarékbank Zrt. közleménye szerint a két új csok rendelet megjelenése óta az ügyfelek tájékozottabbak, tudatosabbak és körültekintőbbek lettek, többnyire úgy érkeznek a takarékok fiókjaiba, hogy már előzetesen az internetről tájékozódtak és konkrét kérdéseik vannak. Azonban sokan egyelőre elsősorban lehetőségeik felmérése és tanácsadás céljából keresik fel a takarékokat. Arról is beszámoltak, hogy több mint kétezren vettek részt februárban a 8 vidéki megyeszékhelyen megrendezett csok-fórumokon, ahol informálták a résztvevőket az ingatlanpiaci folyamatokról, a csok feltételrendszeréről, az elérhető lakáscélú hitelkonstrukciókról, valamint egyedi kérdéseikre is választ kaphattak. A fokozott érdeklődés miatt a takarékok további vidéki helyszíneken terveznek csok-fórumokat. Az építtetők és kivitelezők részéről is országszerte egyre intenzívebb az érdeklődés, az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékszövetkezeteknél folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyeletek száma – közölték. A Takarékbank előrejelzése szerint a csok és a lakásáfa csökkentésének hatására idén óvatos becslés alapján is megduplázódhat a lakásépítések száma, így országosan 8-10 ezerrel több lakás épülhet az előző évekhez képest. A most induló új társasház-építési projektek átadása legkorábban 2017 első negyedévétől kezdődhet meg, azonban az induló beruházások kedvező gazdasági hatásai – munkahelyek teremtése az építőiparban, hitelezési volumen növekedése – már idén jelentkezhetnek.
Legutóbbi hozzászólások