A Mórahalom Városi Önkormányzata lakossági fórumot tartott 2016. július 27-én az Aranyszöm rendezvényházban.A fórumra elsősorban a településen élő időseket és hozzátartozókat vártuk. A programon Nógrádi Zoltán polgármester úr ismertette a város terveit az idősellátás területén.
garzonház

Kiemelte a Norvég Alapok támogatásával megvalósuló kapacitásfejlesztést, melynek során norvégiai jó gyakorlatokat, tapasztalatokat építünk be a helyi ellátásba; a projekt során megismert technológiai újítások az itt élők számára is elérhetővé válhatnak.

Bemutatta a tervezett „Idősek garzonháza” ellátási modellt, mely lehetőséget nyújt nappali ellátási formákkal az önálló életvitel fenntartására. Az önkormányzat az érintettek bevonásával, további fórumokkal, beszélgetésekkel szeretné felmérni a helyben élők igényeit.