Gercsó Dániel és családja egy hete írta alá a szerződést, amint lehet, elkezdenek építkezni a mórahalmi CSOK-os telken. Mórahalmon kedden lakossági fórumot tartottak a város által kínált kibővített CSOK-ról.– Hatalmas szerencsénk volt a telekkel – mondta a mórahalmi Nagy Imre utca utolsó beépítetlen telkén Gercsó Dániel – Ha egy nappal később érkezünk, elvitték volna előlünk – tette hozzá felesége, Gercsóné Szécsi Bernadett.

Mórahalom a CSOK-program 10+10 milliós támogatása mellé további támogatást nyújt. Az önkormányzat otthon- és munkahelyteremtő kedvezményrendszerrel, a lakásépítéshez nyújtott készpénztámogatással várja a családokat, akik egymillió forint vissza nem térítendő önkormányzati támogatásra számíthatnak, és 250 ezer forintig a ház tervezési költségét is átvállalják tőlük. Az építkezési vállalkozásokat is bevonják, a Bauszer Kft. a tervek szerint társasházat és sorházat is felhúz a programban – írja a delmagyar.hu.

A tősgyökeres mórahalmi Gercsóék az elsők között csatlakoztak az önkormányzat CSOK-programjához. Augusztusra várják második gyermeküket, aminek a négy és fél éves Áron örül a legjobban.

A harmadik Gercsó csemete megszületésére a kormányrendelet szerint további 10 évük van. – Az önkormányzati telekkel jól jártunk. Az árban benne van az ivóvíz-, a gáz-, az áram- és a szennyvízcsatorna-hálózatra csatlakozás kiépítésének költsége is. Múlt hét szerdán írtuk alá a szerződést. Jelenleg a tervrajzokat intézzük, több árajánlatot is bekértünk – mondta Dániel. A fiatal házaspár elmesélte, szegedi, évek óta panelban, albérletben élő barátaik is érdeklődnek a homokháti városban kínált lehetőségek iránt.

Mórahalom, CSOK lakossági fórum. fotó: Kuklis István

Mórahalom, CSOK lakossági fórum.
fotó: Kuklis István

A családi otthonteremtési kedvezmény programmal kapcsolatban kedden tájékoztató fórumot tartottak a városházán. A közel ötven érdeklődőt Nógrádi Zoltán polgármester és a partnerintézmények képviselői tájékoztatták a lehetőségekről.